Talán bele sem gondolunk a következőkben leírtak veszélyeire, míg nem a „saját bőrünkön” tapasztaljuk annak kárát.
A lassulásmérés terén talán megalapozott állításként kezelhető, hogy a vizsgálati algoritmusok kidolgozottak, a mindennapokban hitelt érdemlően bizonyítottak.
Egyre több hír lát napvilágot, hogy a gépjárművek tükreit – legyen szó belsőről vagy külsőről – a gyártók széles körben kamerákkal váltják ki, azaz az ún. MirrorCam immár az OEM-ek gyártószalag-technológiáiba beintegrálásra került szériaszinten
Közelítsük meg a problémát gyakorlatiasan, azaz egy „gazda szemüvegén keresztül”. Ő nem szeretne mást, mint a telephelyéhez minél közelebb eleget tenni a járművei időszakos vizsgakötelezettségének.
Az Energotest szakmai napján, a közismert ETNA rendezvényen, október 5-én, szakmai konferencia keretében elsősorban a járművek műszaki vizsgáztatásának a témaköre került előtérbe.
Fékhatás mérése 1–8 Wh villamos energia felhasználásával?
Aki motorozott már, az testközelből tudja, hogy az esés, illetve a véletlen talajérintkezés rizikója folyamatos kockázat, valahányszor a „nyeregre ülünk”.
A fényszóróvizsgálatok során megkövetelt fényerősségmérés – háttérrendeleti technológia hiányában – sajátos hozzáállásokat is indukált a vizsgabiztosok körében.
Fél éve még a vizsgahelyek többsége hírét sem hallotta a „titokzatos” OBFCM-nek.
Megjelent az építési és közlekedési miniszter 6/2023. (IV. 5.) ÉKM rendelete a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet módosításáról.
Az Európai Parlament kötelező időszakos műszaki ellenőrzéseket kíván minden tagállamban minden motorkerékpár és moped számára.
Egészen 2022. augusztus 6-ig kellett az 1/1990. (IX. 29.) KHVM rendelet módosításával várni arra, hogy végre a jogalkotás lépéseket tegyen.
Talán kevésbé kapott eddig széles körű nyilvánosságot, hogy napjainkban a gépjárművek aktív biztonsági rendszereire épülő „autonóm funkciók között” bizony az automatikus e-segélyhívás elérte a „felnőttkort”.
Ha valaki ránéz egy autóra, egy kamionra vagy egyéb nehéztechnikai eszközre, az első gondolatai bizonyosan a motor ereje, a futómű strapabírósága, illetve a jármű formájának összhatása lesznek.
A modern gépjárművek egyre fejlettebb kipufogógáz-kezelő rendszereket alkalmaznak, amelyek érzékelőkkel figyelik a motor emisszióját és teljesítményét.
A turbófeltöltők szinte nélkülözhetetlen eszközzé váltak a motorok károsanyag-kibocsátásának csökkentéséért folytatott versenyben és megfelelnek az egyre szigorúbb szennyezési előírásoknak.