2. rész
Akár negyven százalékkal is csökkenthetik a balesetek súlyosságát az autón kívül nyíló légzsákok.
Az Aston Martin bemutatta a világ első visszafordítható elektromos hajtáslánc konverzióját a klasszikus modellekhez.
Kétféle blokkot fejlesztettek ki, a kisebbik 1,7 literes, és 120, illetve 150 lóerős változatban gyártják majd, míg a nagyobbik 2 literes, és 160, illetve 200 lóerővel lesz elérhető.
A dél-koreai tulajdonú, autóalkatrész-gyártó Hanon Systems Hungary Kft. összesen 36,7 milliárd forint új beruházást hoz Székesfehérvárra, Pécsre és Rétságra.
Vonzó célpont lehetünk például akkumulátorgyártók számára, az eddigi autóipari referenciáinak, az EU-s tagságának és a jó földrajzi adottságainak köszönhetően.
Egyszerre kilenc elektromos autó fogadására alkalmas töltőállomását avatták fel szerdán a Zala megyei Sormáson.
A Destatis adatai szerint a Németországban forgalomban lévő személygépkocsik 115 millió tonna szén-dioxidot bocsátottak ki 2017-ben.
Bridgestone: jönnek az emelt szintű biztonságot nyújtó gumiabroncsok
A mozgalmas októbert még mozgalmasabb november követte.
Egy BMW320d OBD-rendszeréből nagy mennyiségű adathoz jutott a felhasználó, az autótulajdonos engedélye nélkül.
Új korszak kezdődik 2020-tól az autóvásárlásban
A Valeo kéttömegű lendkerekei megóvják a váltót az erőforrás keltette rezgésektől.
Az Alcon már több mint 30 éve áll az autósport fékinnovációk élén. Megrendelői között találunk a McLaren-től, a Bentley-től kezdve az Aston Martinon át egészen a Volkswagenig és a Citroenig számos nagy gyártót és fejlesztőt.
Hallottunk már róla, csak még nem eleget. Az autózás és a környezetvédelem háborús viszonya talán itt lehet egyfajta nyugvóponton.
A mesterséges intelligencia (AI) lehetővé teszi egy mesterséges mechanizmusnak, hogy látszólag intelligens viselkedést mutasson.